Szépen lassan rázódok vissza az edzésekbe és a hétköznapokba. Lassan növelem az edzésmennyiséget. De most nem erről szeretnék írni, hanem egy ennél sokkal örömtelibb eseményről, amit eddig nem írtam még meg, de most eljött az ideje, hogy megosszam veletek.

A Gyékényesi tó partja nekem mindig is a...

Ironman után mindig nehezen rázódik vissza az ember. Főleg amikor 40fok van kint, így a kedvünk sem hág túl magasra, hogy edzhessünk. Ezzel én is így voltam az elmúlt napokban, de egy új cél mindig megdobja a motivációs faktort, és ebben újjászülethetünk.

A héten meghívtak az Elbaman elnevezésű...

Ilyen nehezen még nem kezdtem blogbejegyzésbe. Nagyon fáradt vagyok még mindig. Ennyire kimerültnek talán még egyetlen ironman után sem éreztem magam. Hosszú nap volt, de megérte végigküzdeni minden egyes méterét a távnak. A fizikai kimerültség csak időszakos, de amit véghezvittünk az örök, és az...

Az elmúlt 30 napban a ironmanre készültem. Mivel tavasszal pont a leglényegesebb időszakban kellett kihagynom hat hetet, nem fűztem sok reményt a Balatonman fél-ironman távú Magyar bajnokságához. Mégis sikerült, és nagy előnnyel tudtam győzni.

Ez a siker teljesen kárpótolt, és két évre elég...

Bizony elérkeztünk ide is. Már kevesebb, mint 10 nap és ott fogunk állni a Gyékényesi tó partján, és várjuk az ágyúlövést. Nekem mindig beleborsozik a hátam, ha erre gondolok, de egyben elfog egy mélyről jövő izgalom is. Már alig várom, hogy végre ott legyek!

A szombathelyi verseny után sem...

Ahogy azt elterveztem az edzőtábor lezárásaként a legendás Vasi Vasemberen tettük próbára magunkat a csapatommal. Hatalmas elvárással nem voltam magam felé, hiszen ez csak egy kikacsintás lehetett egy hosszútávú felkészülésnél. Ennek ellenére szerettem volna ismét dobogóra állni.

A versenyt...

Immáron negyedik hete van a birtokomba a Polar cég egyik legújabb fejlesztésű sportórája. A „legújabb” jelző azért is nagyon fontos, mert (végre) egy falat ugrott át ezzel a modellel a finn cég. A rivális márka ugyanis már 8 éve gyárt órába integrált GPS jeladót, miközben a Polar először az...

Nagyban zajlik az edzőtáborunk Balatonakarattyán. Igen változatos a társaság, ezért nem a legkönnyebb az edzések összehangolása. A nagytöbbség azért a július végi nagyatádi hosszútávú OB-ra készül, így a képlet gyakran leegyszerűsíti önmagát. Sokat, és még többet! :)

Gyakran veszem észre a...

Túl vagyok az első tíz napos blokkon az ironmanhez vezető úton. Mert ahogy azt tudjuk „az út maga a cél”, és ezt én is bizonyíthatom. Nagyon kemény tíz napon vagyok túl. Azonkívül, hogy fizikailag is megvisel, fejben is nagyon leszívnak ezek a hosszú, gyakran intenzív edzések. Ilyenkor nagyon...

Nagyon sokan kérdezték tőlem a verseny után, hogy mit ettem, mikor és hol. Ezért arra gondoltam tisztába rakok néhány dolgot a verseny előtti, alatti és utáni étkezéssel kapcsolatban.

Ez egy nagyon összetett kérdés, aminek kibontására kevés lenne az egész szerver kapacitás, ezért röviden leírom én...

Image
Cím
2931 Almásfüzitő
Petőfi tér 1