Az elmúlt három hét nekem a pihenésről szólt, értem csak a sportolásra. Közben megházasodtam, nászúton jártunk és kicsit lazítottunk. :) Ránk fért, mert a nyár eléggé sűrű volt. Nemcsak a saját versenyeimre való felkészülés, hanem a csapat-események, tanítványok felkészítése és az esküvő szervezése így együtt kicsit megterhelő volt.

Ugyanakkor nagyon szép volt az elmúlt hónap. Kezdődött a budapesti 70.3 versennyel, ahol sikerült az adott formám 95%-át kihozni magamból, és egy szép versenyt futni. Majd folytatódott az esküvőnkkel Beával, ami nagyon szép volt, jól sikerült. Beával öt éve ismerjük egymást, anno ELTE-ésként hozzám járt általános tesire, és így ismerkedtünk meg. :) Négy éve szinte minden fontos versenyemen ott volt és segít nekem. De nem csak ezek számítanak hanem, hogy a szürke hétköznapokban is maximálisan mellettem van és támogat a sportban és mindenben. Ez nagyon sokat számít nekem! Egy sportolónak a tökéletes teljesítmény alapja a nyugodt, kiegyensúlyozott háttér. Ezt Beától megkapom, ezért nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy találkoztunk és mellém sodorta az élet.

 

22 éve ezen a napon volt az első triatlon-versenyem a Margitszigeten. Akkor 12 évesen nem gondoltam volna, hogy egy életre meghatározó sportág első szárnycsapásait fogom megtenni. Azóta életformává alakult, és már el sem tudnám képzelni, hogy mást csináljak, vagy más területen legyek sikeres. Azóta nagyon átalakult ez a sport. Szerencsémre végig tudtam élni ennek a gyönyörű sportágnak a hazai fejlődését, ami valljuk meg nem volt teljesen akadálytalan. A 2000-es évek elején nagyon megrekedt a kezdeti (’90-es évek) újdonság ereje hatás után. Emlékszem, hogy amikor először indultam 1994-ben Fadd-Domboriban, óriási tömeg volt a holtág partján egy-egy rajtnál. A sportág népszerűsége a hullámvölgy után az elmúlt öt évben indult ismét felfelé. Az amatőrök bevonása a hosszabb távok irányába óriási lökést adott a triatlonnak. Nincs még egy ennyire egyszerű, mégis összetett és nehéz sportág a világon. Az extrémitás, a saját határaink feszegetés mindenkiben ott bujkál, aki pedig fogékony rá, hamar azon veszi észre magát, hogy készül élete első fél-, vagy teljes távjára. Világszinten is hódít a triatlon. Komplett iparág épül már erre a sportágra. Én azt mondom, hogy a triatlon a 21. század tömegsportja. Ez közvetlenül köthető szerintem az elmúlt század végén a hosszútávfutás fokozatos térhódításának. Egy evolúció terméke mindez.

Nagyon fontos feladatunk nekünk hírvivőknek, hogy tudatosítsuk a sport nehézségét és azt, hogy erre bárki képes felkészülni. A hosszútávú triatlonozás nem egy hétvégi hóbort, ez életforma, még annak is, aki 1-2évnél tovább nem tervez vele. Nem szabad engedni, hogy felhíguljon, értéket veszítsen a sportág nemessége. Szerintem ez egyenlőre nem fenyeget, de tudnia kell az újonnan érkezőknek, hogy mi vár rájuk, amiért meg kell küzdeniük, be kell fektetniük energiát, időt, könnyeket. A jutalom viszont az, hogy ironman-ek lehetnek és végigfuthatnak a célegyenesen. Ez egy olyan érzés, ami örökre beleég az ember emlékezetébe, és amikor lepereg az élet filmje előttünk, biztos benne lesz ez a jelenet. Ezért csináljuk, ez érték!

Más szempontból is jelentőséggel bír a szeptember közepi időpont. Hat éve, ekkor kerültem Székely Mózes révén a Polythlonba. Akkor még csak 20 fős létszáma volt ennek az egyetemi klubnak, de a következő években, akárcsak a sportág robbanásszerűen fejlődött a csapat. A következő 4 évben minden évben megdupláztuk a létszámot. Mára elértük a bruttó 200 főt! Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatalokat is próbáljuk bevonni ebbe a sportba. ne csak a buliról és a piálásról szóljanak az egyetemi évek. Szerencsére nemcsak ELTE-ések mozognak nálunk, hanem BME-sek, Corvinus-osok… Hat éves tapasztalat alapján azt mondhatom, hogy szerencsére a triatlon egy nagyon fertőző kór. :) Azok az egyetemisták, akik legalább két féléven keresztül 20 edzésen részt vettek, már erősen fertőzöttnek nyilváníthatóak. :) Innen nehéz kirántani őket a gépszíj alól. Aki ráérez ennek sportágnak a szépségére, az hamar tervezni kezd vele. És ha el is szakítja őt pár évre ettől a miliőtől, hamar visszatér, de legalább hossztávú tervei között marad.

Szombaton látogatást tettünk a Balatonman kenesei futamán. Hajnali 3:30-kor ébredtünk Beával, hogy elérjük az 5:45-kor kifutó kompot, ahonnan az iron távosok indultak. Hihetetlen volt kívülről nézni az elszánt tekinteteket a rajt előtti pillanatokban. Mukiék igazán kitettek magukért, és a mostoha időjárás ellenére egy igazán színvonalas, jó hangulatú versenyt varázsoltak ide a nyár végére. Sok tanítványom is rajhoz állt ezen a versenyen, és szerencsére majdnem mindenki célbaért. Az iron távosok duplán megérdemlik az ironman jelzőt, hiszen a táv hosszúsága mellett az elemekkel is jócskán meggyűlt a bajuk.

 

Egy tanítványomra kiemelten büszke vagyok. Ő Galbács Péter, aki önmagát többszörösen legyőzve le, és ért célba a 22. helyen. Igazi sikersztori az övé. Az Ő történetében minden volt ami megnehezítette azt, hogy végre ironman lehessen,d e végül sikerült. Nagyon gratulálok neki, hogy sikerült végre átlépnie a saját árnyékát, és elsőre egy 11:40-es időt repesztenie!

Lassan én is elkezdek mozogni, és belevágok a jövő évi felkészülésembe. Lassan összeállnak a jövő évi terveim is. Erről később fogok írni egy komplett blogot. Addig még összerakok mindent fejben. :)